53-2/ Egy év- II rész

  Sokszor elakadtam a bejegyzés írása közben, mert egy történet akkor jó ha van befejezése és az lehetőleg pozitív. De az én történetemnek még nincs vége maximum ezt az egy éves időszakot tekinthetem lezártnak (de nem akarom annak tekinteni, mert nem érzem annak, pont, hogy a közepében vagyok valaminek...) és vonhatok mérleget, hogy honnan hová jutottam el.
  Ha röviden és tömören kéne megfogalmaznom, mit jelentett számomra ez az év az életemben: azt a választ adnám, hogy ez alatt az egy év alatt közelebb kerültem saját magamhoz, mint valaha, magányosabbnak éreztem magamat, mint életem során bármikor, gyengébbnek és ugyanakkor erősebbnek, mint eddig bármikor. Ez a döntés és annak meglépése egy intenzív önismereti tréninget indított el a számomra. És igyekszem erről az oldalról megközelíteni ezt a dolgot.

Egyik ámulatból a másikba

A nehézségek ellenére, amiből akadt bőven, történt sok jó dolog is amikből időről időre merítkezni, töltődni tudtam. Itt van például ez a gyönyörű város, tele hatalmas parkokkal, gyönyörű öblökkel, óceán partokkal. Rengeteg csodás, lenyűgöző helyen jártam most csak pár képet ollózok ide össze, de ezek csak képek, nem adják vissza azt az érzést és energiát amit egy-egy hely áraszt magából.

Lehetetlen egyetlen montázsba sűríteni a sok gyönyörű helyszínt, ahol jártam, ez csak egy kis ízelítő abból az egy évnyi "termésből" amit idáig összegyűlt.

Ausztrál állatvilág:
Útnak indulásomkor és itt is folyamatosan figyelmeztettek, vigyázzak a kígyókkal, cápákkal stb :) Ausztráliában él a föld legtöbb mérges állata, pókok, kígyók, medúzák és a többi... Szerencsére egy fene vaddal sem akadtam össze idáig. 

Ellenben ezekkel a cukiságokkal találkoztam és az külön öröm a számomra, hogy mindegyiküket a szabadban, természetes élő helyükön kaphattam lencse végre:

Coala maci :)

Az előző lakástól kb 15 perc sétányira élnek St Kildán a hullám törő köveknél elbújva :) kora hajnalban és este a naplemente után bújnak elő

Kenguruk :) róluk egyelőre még nincs jobb fotóm :) féltem közel menni hozzájuk :D iszonyat izmosak, gyorsak és nagyok :) ők is naplemente környékén és hajnalban közlekednek

Ő nem tudom ki fia borja, én kígyófejű gyíknak neveztem el :D avagy a lábaskígyó...

"turbékoló" rozellák :) naplementekor iszonyat lármásak, csapatokban repkednek ide-oda és fürtökben lógnak a pálma fákról :)

másik fajta papi :)

kookaburra avagy kacagójancsi :) nevét jellegzetes kacagó hangjáról kapta... amikor hallom nekem az ős erdei orangután hangja ugrik be :D barátságos bátor madár, a kenyeret már annyira nem komázta' miután a gulyáslevesből kapott húst :D

A bárányok hallgatnak bégetnek...

tengeri herkentyűk :)

sirályok, gondolom ilyet már sokan láttatok :D

ez egy másfajta sirály :)

itt is vannak varjak  :)
a denevérek pedig egy kicsit nagyobbacskák' errefelé :) Lehetett volna egy iszonyat jó képem ha épp nálam a kamera és nem az autópályán száguldunk :) ugyan is szürkületkor tartottunk a város irányába, szemben a kivilágított felhő karcolók felettünk pedig egy hatalmas csapat denevér repült át szintén a city felé... mintha a Batman film díszleteibe csöppentünk volna :)

haluci-haluci 1 :)

haluci -haluci 2 :)

 Szóval sok érdekeset és szépet láttam :)

Amikor a legnehezebb a távolság

Voltak nagyon nehéz pillanatok is, kint létem alatt elveszítettem a nagymamámat. Nehéz volt elfogadni a tényt, hogy nem tudok hazamenni a temetésére, így a magam módján kellett elbúcsúznom tőle. Bár igazán talán csak akkor fog tudatosulni  bennem, hogy már nincs többé, amikor hazalátogatok. Pár napra rá vele álmodtam és álmomban meglepődve tapasztaltam, hogy él és virul, át tudtam ölelni- talán így búcsúzott el tőlem. :)

Egy régi közös kép az én Pipimamámmal :)

Az elmúlt egy hónapban kijutott bőven az izgalmakból is. Két közeli család tagom került kórházba és esett át életmentő műtéten. Csak e-mailen és skypon keresztül tudtam információhoz jutni az állapotukkal kapcsolatban, ami az idő eltolódás miatt néha nehézkes volt. Amikor kaptam egy kis videó üzenetet, amin apukám viccelődött a kórház kertjében az nagyon jó és megnyugtató érzés volt. :)

 Az sem egyszerű amikor te vagy rosszul... a megérkezést követően az első hónapban volt egy nap, amikor bepánikoltam. Iszonyatosan rosszul lettem, egyedül voltam "otthon" a telefonig sem nagyon tudtam elkúszni. miközben fetrengtem a fájdalomtól azon gondolkodtam, hogy miért kell épp itt, épp most ezt átélnem. Bár két emberhez is tudtam fordulni vész helyzet esetén, mégis nagyon magányosnak éreztem magam, Konkrét halál félelmem volt és azon pörögtem, hogy nem akarok itt lenni, és hogy lehettem ekkora barom, hogy belevágtam ebbe az egészbe. De szerencsére másnapra jobban lettem, az mély érzés, amit akkor átéltem viszont sokáig bennem maradt.

Karrier

Erről még nem sokat tudok-akarok írni :) Annyit elárulok, hogy egy tánc iskolát sikerült elindítanom, salsát tanítok, egyelőre csak a helyi Magyaroknak, ha a nyelvel előrébb leszek szeretném nagyobban is csinálni :)

itt találtok infót és képeket :) : http://blackcatsalsa.blogspot.com.au/p/photos.htm

 Azóta a Korona Csárdában már zsűriztünk egy amatőr táncversenyt és fel is léptünk, majd megpróbálom feltenni a videót is.

Hivatásomat tekintve végzett fényképész vagyok otthon már jó pár évnyi gyakorlatot szereztem mielőtt ide kijöttem ( több mint 10 éve fotózom ebből az utóbbi 5-6 évben hivatás szerűen) De az otthon elért eredményeket, díjakat, sikereimet itt nem nézik, az ausztráloknak csak az számít, itt mit tettél le az asztalra, így elindulni és bejutni bizonyos körökbe, nem egyszerű, de nem adom fel, van jó pár tervem az egyik csak sikerül idővel. :) Na meg ott van az a fránya angol is, amit még erőteljesen fejlesztenem kell. A St Kildai lakást, ahol előzőleg laktunk egy Lengyel pasas vette meg, nagyon kedves figura, próbál nekem segíteni és rajta keresztül jövő hónaptól egy Ausztrál nő fog segíteni az angolban :) Ennek ellenére azért volt már pár munkám amit kézzel lábbal sikerült megoldanom :)

Szóval elindulni nem könnyű, az ideérkező emberek többsége egészen mással foglalkozik, mint előtte. A már régebb óta itt élők azt mondják minimum 3 év kell ahhoz, hogy beinduljanak a dolgok.

"Hogy egy nagy dolgot valóra váltsunk, először is tudni kell nagy dologról álmodni, másodszor is pedig állhatatosságot kell kifejleszteni magunkban, hogy a kudarcok láttán se rendüljön meg az álmainkba vetett hitünk." /Szilvási Lajos