Nem is tudom hol kezdjem. Most pozitívnak kéne lennem és arról kéne írnom, milyen nagyszerű érzés újra itthon lenni, de egyelőre nem megy. Az ellenkezője sem! :) Egyszerűen csak nagyon zavartnak érzem magam és az érzéseimet. Bízom benne, hogy ez hamarosan oldódik majd bennem, és ahogy megtanultam mindenben meglátni a szépet a lehetőséget és a jót, itt sem lesz ez másképp. Hogy az amit kint megtanultam át tudom ültetni ide.
A legszembetűnőbb különbséget az emberek hozzáállásában látom. Hogy ugyan azt a problémát, élet helyzetet másként kezelik, közelítik meg.
Megdöbbentő az az arc kifejezés,
megtörtség, elkeseredettség ami sugárzik szinte minden egyes emberről.
Biztos van pszichológiai magyarázata, de a reménytelenség érzetét kelti
bennem, hogy ennyi ember kollektíven befordult. Egymás felé is ezt
sugározzák ahelyett, hogy egymásra mosolyognának ezzel jó érzést keltve a
másikban. Ilyenkor szoktam megkapni, hogy könnyen beszélek és hogy ilyen meg olyan problémákkal a vállán az ember nem tud. Elszomorító, hogy mennyire kishitüek ezzel kapcsolatban az emberek! De TUD mindenki!!! Csak az első mosoly a nehéz csak ahhoz kell erőt venni magán
az embernek, de ha ez megvan akkor jön a visszamosoly' és annak
hihetetlen ereje van. MOSOLYOGJATOK!!!! Próbáljátok ki nap mint nap! Annyira felszabadító érzés, mikor
olyan közegben utazol, ahol mindenkinek megvan a maga problémája, de nem
büntetik ezzel egymást az emberek, épp ellenkezőleg, erőt adnak
egymásnak azzal, hogy MEGTEREMTIK MAGUKNAK a kellemes légkört! Ne a másiktól várjátok a megváltást, váltsátok meg magatokat! Higgyetek magatokban, abban, hogy elég ha ti megváltoztok! Ne a külső világtól várjátok a változást hanem attól, hogy ti elkezdek máshogy látni-meglátni, gondolkozni hozzáállni a helyzethez. Tudom, hogy nem könnyű mindezt úgy kivitelezni, hogy kivülről mindenki az ellenkezőjét sugározza, de vagytok elég erősek ahhoz, hogy ezt kizárjátok és helyet adjatok valami jónak. Azt lenne jó észrevenni és tudatosítani mindenkinek magában, hogy ha te nem teszed meg a lépéseket, helyetted senki nem fogja és azzal, hogy az emberek egymásra mutogatnak és keresik, sorolják a kifogásokat nem lesz pozitív változás. Csak egy esetben lehet itt pozitív irányba lendíteni a dolgokat, ha mindenki felelősséget vállal saját magáért! Nem az egész világért vagy másokért!!! Elég ha csak saját magáért! A saját maga generált reakciókért, ellenreakciókért, érzésekért. Nem kell az egész világot megváltani, nem is lehet, SAJÁT MAGUNKAT KELL FELSZABADÍANI! Esetleg, ha már ennek birtokában vagyunk, segíteni másoknak is ebben- és ez a segítségnyújtás nem azt jelenti én oldom meg helyette, hanem azt erőt adok neki ahhoz hogy képes legyen a változtatásra. És ha ez megvan hihetetlen mennyiségű energia szabadul fel egyúttal az emberben, ami erőt ad ahhoz, hogy továbblépjen, hogy elinduljon, hogy az amit csinál azt úgy tudja csinálni, hogy sikeres legyen.
Arra kellett kint rádöbbennem hogy külföldön nem a problémák a kevesebbek vagy könnyebbek, hanem az emberek gondolkodása, hozzáállása, reakciói másak.
( már írodik egy nagyobb lélegzetvételű beszámoló arról milyen volt kint az életem, mi mindenre tanított meg, miken mentem keresztül, milyen dolgokat kellett bevállalnom,amit szerintem, itthonról gondolkodva, sokan nem csinálnának utánam. Talán ha azt végigolvassátok megértitek miről beszélek, mert egyelőre sokan csak annyit látnak, milyen csodás helyeken jártam , milyen gyönyörű helyen éltem)
Hatalmas volt bennem a várakozás a hazaérkezéssel kapcsolatban. Már az, ami a magyar reptéren fogadott elég furcsa érzéseket ébresztett bennem.
Még emlékszem, mikor Melbourne-be érkezvén a reptéren dolgozók kedvesen mosolyogtak, kérdezgettek, beszélgettek, ezzel szemben itt az első benyomásom az volt, ahogy haladtam az útlevélellenőrzés felé, mint hogyha valami elítéltként, bűnözőként várakoznék a javítótábor elött :D..
A pultban dolgozók jobb esetben közönnyel és fapofával, rosszabb esetben undorral, lenézéssel, pofahuzogatással ellenőrizték az iratokat. A legfurább az a döbbenet volt, ami megjelent a pultban ülő nő arcán, mikor rámosolyogtam és köszöntem, valamint megköszöntem és elköszöntem mosolyogva és hogy ezt a mosolyt még a közönye sem volt képes megtörni bennem... úgy nézett rám mintha legalábbis kis zöld emberke lennék egy másik galaxisból. Higgyétek el nem dramatizálom túl a dolgokat, de a különbség olyan szinten szembetűnő, amilyen szinten nem gondoltam volna. Számítottam rá, hogy fura lesz, hogy az hogy bennem változtak dolgok az nem jelenti azt, hogy itthon is, de valahol a mélyen talán reménykedtem ebben kicsit.
A következő "élményem" miközben várakoztam, rálépett a lábamra valaki és én ösztönösen mosolyogva vártam, a megszokott mosolygós bocsánatkérést, de ehelyett egy megvető tekintetet kaptam, "hogy, hogy merek én ott állni"... furcsa, hogy mennyire elszoktam ettől és az is furcsa, hogy ez nem dühöt generál már bennem mint régen, hanem elszomorít, hogy milyen rossz annak az embernek, aki nem tud másként reagálni, mert annyira mélyen meg van zuhanva... (aki amilyen jómagam is voltam) aki talán úgy érzi, már mosolyogni sem képes. Pedig tud, csak minden honnan ezt kapja vissza ő is ami nem segít... pedig ha mosolyogva elnézést kért volna vagy csak simán rám mosolyog, akkor megtörtént volna a csoda, nem generál saját magában rossz érzést, helyette pozitívat teremt. NEM VAGYOK VAK ezoterista, de a saját bőrömön testemen, lelkemen éreztem a kölönbséget. Hogy a szervezetem mennyire másként reagál arra, ha negatívan közelítek egy dologhoz és arra ha pozitívan a megoldást keresve. Hogy mennyivel jobb egy mosoly mint egy megvető tekintet. Ez olyan magától érthetődőnek tűnik és persze az is! De kérdem én, akkor miért nem használjátok? :) Ez mos lehet hogy sokakban felháborodást kelt, de ajánlok egy egyszerű gyakorlatot: gondoljátok végig a mai napotokat (ha reggel olvasátok akkor az előző napit) mire, hogyan reagáltatok, milyen sérelmek értek titeket és ezekre mi volt a reakciótok, miben tudtatok volna másképp reagálni, ti hasonló helyzetben milyen reakciónak örülnétek a másiktól? Azt is mérlegelhetitek, hogy egy -egy sérelem mekkora erővel hatott rátok és hogy vajon miért élitek meg katasztrófakén? Ha igazán őszinteék vagytok magatokhoz, megdöbbentően fogjátok tapasztalni mennyi negatív dolgot tesztek NEM A MÁSIK ELLEN!!! MAGATOK ELLEN! Mert a saját negatív gondolataitok, hozzáállásotok a legnagyobb ellenségetek! Hogy saját példát említsek : Nem az aki rálép a lábatokra! :)
A hazafelé vezető út is lehangolt kicsit. Furcsa, hogy a Graffitikre például már máshogy tekintek, Melbourne tele van fújva így ez bennem már más érzéseket váltott ki, mint mielőtt kint éltem. Viszont az, hogy mennyi lerobbant omladozó elhanyagolt épület, terület, utca van, megint csak megdöbbentett. Valahogy ismerősnek tűnt minden ez a lerobbantság is, de olyan idegennek érzem magam most ebben.
Folyt köv.! :) Most megpróbálok aludni, ami az időeltolódás miatt kicsit nehezemre esik, pedig elég fáradt vagyok az utazás miatt.
